Az országban uralkodó állapotokról a Sztárcsinálók című -szerintem nagyszerű- rockopera jut eszembe:
A művelt világ, a fejére állt,
És mindent elönt az abszurditás.
A polgár csak néz, és mindentől fél.
És csak ott hős, az asszony ölén.
Ebben élünk...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Orbán 2008.11.10. 11:55:01
Hova süllyedtél te drága Európa,
Világunk jelképe, dicső mementója!
Sziklaszilárd szívem szegletén szorongás
Terem, ha rád nézek, mert itt már minden más.
Pedig épp te voltál utolsó bástyája,
A tiszta lelkeknek védelmező vára.
Hiába indultak hódító háborúk
Ellened, legyőztük mind a gonosz borút.
S ebben mi magyarok épp az élenjártunk!
Teérted oly sokszor önvérünkben áztunk.
Pajzsunk csak miattad állt fel magunk elé,
S szívünkből imádság szállt fel az ég felé.
Erre meg mit látok, mikor te rád nézek?
Őrjöngő hárpiák, hülyítő beszédek,
Beszívott emberek, Valóság-show sztárok,
Előttem, épül a szodomai átok!
És én meg itt ülök, csak írom versemet.
Kezem már ökölben, de hát mit tehetek?!
Leesik az állam, a szemem is véres.
Mi gátol meg abban, hogy most észre térhess,
S kivesd magadból a pusztító férgeket,
Kik csak kárt okoznak, nem adnak életet?!
Kikkel a jövő egy hatalmas üresség,
Mert náluk ész az nincs, csupán a mennyiség.
Az meg önmagában minden csak nem érték!
Tíz hülye leszavaz kilencet, ez mérték?
És így a többségért azt látom már néha,
Hogy úgy viselkedünk, mint egy olcsó céda.
Jó reggelt, ébredj fel! Mivé lesz a jövő?
Hiába a szép múlt, előttünk temető!
És majd elmondják azt (pont úgy, mint Rómánál):
"Itt volt egy kultúra, elveszett, nincsen már."