„Nem kizárható elméleti lehetőség”, hogy a szocialista vezetésű kerületekben, városokban manipulálhatják a választói névjegyzékeket, mondta Tarlós István a Fidesz népszavazási kampányának vezetője az MTV Napkelte című műsorában.
Ez a Tarlós nagy tahó, ezt bizonyította annak idején, mikor a Szigetet akarta becsukatni. Nem csoda, ha eltalált a Fideszhez, stílusa, képességei, életfelfogása, maradisága alapján a helyére került.
Most kiderült, nem csupán oltári nagy tapló, de mellette gyáva is, már előre magyarázza a bizonyítványt.
Nos persze bunkók a másik oldalon is találhatók.
Liberálisnak érzem magam, de semmi közöm a magát liberálisnek nevező párthoz. Mindenesetre elég undorítónak tartom, hogy egy civil portálon, az Iwiw-en kampányolnak Fodor Gábor „hívei”. Egyrészt modortalanság elárasztani politikával közösségi portálokat, másrészt szégyen olyan embert népszerűsíteni, aki jogász létére nem félt elvállalni az oktatási tárcát, bele is bukott hónapok alatt, most meg volt képe hozzáértés nélkül a környezetvédelmi miniszteri posztot elfogadni, mellesleg attól a pártvezértől, akire most azt mondja, csalással lett elnök.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.