Viszockij: Utolsó üdvözlet
Köszöntelek barátom, végső menedékhelyem,
Hogy felkerested. Állj meg itt e sírköves helyen,
Figyeld a perceink futását és rám emlékezz:
Dagadt a mellem hajdan – s most nincs erőm beszédhez.
A tűnt idő ragyog ma, s akár az álom, selymes:
Magnóm rekedt hangjába egy ország volt szerelmes.
Szerettek engem annyian, az oly sokra képest:
Daloltam, álmodtam, nőt öleltem – tűneményest.
Viszlát Taganka és mozi, s te zöldfülű világ!
Sötét a sír, víz és iszony csorog lyukain át.
Köszöntelek most itt, e gyászos menedékhelyen,
A sírok foglyai vagyunk, csak te vagy eleven.
Testvér, ragaszkodj foggal és körömmel a léthez;
Ha már halott leszel: a lényegét akkor érted.
A „Maják” kazettáin én túléltem már magam,
Túlélik majd a versek is mindazt, mi hátra van.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.