Idézem az Index beszámolóját a fővárosi közgyűlés üléséről:
"Tarlós István interpellációja keretében azt kérdezte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettestől, hogy Regőczi Miklós, a BKV vezérigazgató-helyettese hogyan írhat politikai tartalmú emaileket.
Példának azt hozta fel, hogy amikor szerinte egy emailben Regőczi tanácsot adott Burány Sándornak, az MSZP budapesti elnökének egy sajtótájékoztatóval kapcsolatban.
Hagyó válaszában leszögezte, hogy Regőczi nem azt írta pontosan, amit Tarlós idéz, és amit egyébként is kiragadott szerinte a szövegkörnyezetéből, ezért megváltozott a jelentése. Ez utóbbit illusztrálva idézte Petőfi Sándor egy versét, amelynek egy strófáját kiemelve "Foglalod a kurvanyádat, De nem ám a mi hazánkat!..." más jelentést kapunk, mintha az egész verset elolvassuk.
Tarlós István az Indexnek kijelentette, hogy erre válaszul mondta Hagyónak Rejtő Jenő irodalmi stílusában, hogy a te kurva anyádat.
A közjátékot Demszky Gábor főpolgármester zárta azzal, hogy önmérsékletet kért a képviselőktől, akik a párbeszéd során jókat derültek."
Valahogy nekem nincs kedvem derülni. A város mocskos, tele hajléktalannal, a házak lerobbantak, a közüzemek pocsékul működnek, mindent befed a korrupció, kordon van a téren, a metrón a pályaudvaron a Duna partján, az ellenőrök verik a túristát, a vendéglők pedig kifosztják és oldalakon át folytathatnám, mi mindennel foglalkozhatnának a jól fizetett képviselők a derü helyett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
d 2008.09.10. 13:59:12
Aki ilyenkor se veszi észre, h mekkora előadásra váltottunk jegyet, na ott a Demencia! :)
és itt már a szereplők, sőt a rendező cserejé se segít :(
Shalamoon 2008.09.10. 17:17:37