Demokrácia, HUNNIA 102. szám
Korunk szent tehene: a DEMOKRÁCIA

Rögtön, mondandóm elején leszögezem: nem vagyok demokrata. Ez kiderülhet írások címéből is. Éppen ezért társítható azzal, hogy – mint a népuralommal szembenálló rebellis – elfogult vagyok azzal a társadalmi rendszerrel szemben, melyet a „nagy” Churchill sem nevezett tökéletesnek, de – véleménye szerint – „még nem találtak ki jobbat.”

Az Admiralitás szivarfüstbe burkolódzott lordjával szembeállítanék egy másik, puritán, katonás életmódot folytatott tengerésztisztet: vitéz nagybányai Horthy Miklóst, aki az emigrációban, a portugáliai Estriálban vetette papírra 1949-ben a következőket: „Mióta kitalálták, hogy két idióta véleménye fontosabb, mint egy geniális emberé, folyton választanak, és minthogy az intelligens, jól nevelt ember minden országban kisebbségben van, sok értéktelen ember megpróbál szerephez jutni. (...) Szerintem vezető szerepre csak akkor alkalmas igazán valaki, ha generációkon át tisztességes, becsületes emberek nevelték. (...)” 1950-ben pedig ezt írta: „(Manapság, felbuzdulva Mussolini, Hitler, Stalin stb. sikerein, minden utcaseprő megpróbál pártot alapítani. (...) Majd így folytatja: „(...) A világ vezetése oly kétségbeejtően gyenge kezekben van, hogy energikus elhatározás alig várható.”

Ha 1949–50-ben így vélekedett a külföldre menekült Magyar Királyság kormányzója, akkor mit szólna a világ mai állapotához? Amikor a – nagyrészt – Európa söpredékének számított és az Újvilág őslakosságát kiirtott amerikai telepesek félművelt és az Afrikából behurcolt néger rabszolgák utódai, valamint a rájuk telepedett libertinus idegenek uralják a több ezer éves történelmű, műveltségű, és keresztényi erkölcsű Európát. Melynek következménye a gengszterizmus, a kábítószerek, a prostitúció, az AIDS és minden erkölcsi, kulturális negatívum drasztikus növekedése, és ami még szörnyűbb vízió: megállíthatatlansága. És mindez a „szent” DEMOKRÁCIA, azaz NÉPURALOM nevében.

Az 1994-es választások után a következő röplapok kerültek kezembe: (Szerzői nem adtak hírt magukról):

„A demokráciában azonos súlya van a szavazófülkében a tudósnak és a debilnek. (Társadalmunkban – tudvalévő – a tudósok töredékrészét teszik ki a választóknak.) DEBILEK! ELJÖTT A TI IDŐTÖK!” (A szórólap igazságát a parlament többsége igazolja.)

Egy másik:
„Az MSZP győzelmét demokratikusan vívta ki. A választók többségi akaratát nem lehet semmibe venni, mert ugyebár a többség nem tévedhet.”

A Horthy Miklós által írottaknak, valamint az ismeretlen röplapszerző(k)nek teljes mértékben igazat kell adjak. A négy évenként megismételt cirkuszi bohócjáték: a képviselőválasztás, felesleges és költséges pénzpocsékolás. Az e célra fordított milliárdokat a tudomány fejlesztésére, szociális és kulturális hiányosságaink pótlására kellene fordítanunk. Nem is beszélve az ún. „váltógazdálkodás” következtében 4 évenként bekövetkező politikai, gazdasági, szociális, kulturális stb. változásról, mely az egyes pártok jobb-, vagy baloldaliságából adódik, és nem a nemzet egyértelmű javát szolgálja. A lényegesen jobb anyagi körülmények közt lévő nyugati demokráciák – úgy ahogy – elviselik a politikai váltógazdálkodás következtében fellépő tehertételeket, de egy közel öt évtizeden át tartó bolsevista rendszerből még magához sem tért és a Világbank és a Valutaalap pitonszorítása alatt vergődő nemzetet nem lehet kitenni büntetlenül ennek a politikai hazárdjátéknak.

A beígért, de soha nem teljesített „tavaszi nagytakarítás” elmulasztása helyrehozhatatlan károkat okozott hazánk életében, minden téren. (Most had’ ne soroljam fel azok féleségeit.) Az először hatalomra jutott, magát nemzetinek és kereszténynek nevezett kormánynak nem nyugati majmolású demokráciát, hanem – a szó valódi értelmezésében – theokráciát (Isten-uralmat) kellett volna megvalósítani. Theokráciát, mely morálisan az újszövetségi, jézusi kettős parancsra – Isten- és emberszeretetre – van alapozva, és ez lenne az alapja az ország jogrendjének is. A jézusi emberszeretet parancsát azonban az Evangélium teljességével kell figyelembe vennünk: tudott a Megváltó korbácsot is ragadni, amikor az Isten házát árusok és pénzváltók lepték el. Hasonlóképp: Éppen ezt, a modernkori hazaárudát és uzsorahadat kellett volna a nemzetinek és kereszténynek mondott kormánynak kikorbácsolni a magyar haza templomából és nem kellett volna hagyni, hogy azok még jobban belemarjanak keselyű-karmaikkal a nemzet testébe.

A demokráciát hagyhattuk volna egy olyan későbbi időre, amikor a nép már nem az egyedek sokasága (tömeg), hanem az egyének nemzetté vált összessége. Amikor ez a nemzet felismeri a saját testéből való kiválóságokat: a tényleges elitet, és azt választja maga fölé törvényhozó, végrehajtó és bíráskodó hatalomnak. Valamint akkor, ha a sajtót súlyos bírsággal sújtja a szolgáló hatalom, ha nem az igazat írja. Mindent összevéve: ha megvalósul a németlászlói „minőség forradalma”.

Éppen ezért nem többpárti demokráciára van szüksége szerencsétlen, de jobb sorsot érdemlő magyar népünknek, hanem egy nemzeti egységet hirdető összmagyar mozgalomra, mely mozgalom a nemzeti és keresztény értékeket valló embereknek bizonyosságot, a kétkedőknek fogódzót ad a jövőre nézve. Nemzetközileg elkötelezett embertársainknak pedig lehetőséget nyújt internáci céljaik megvalósítására – a Szózat szavainak kis változtatásával: „A nagyvilágon e kívül, bárhol van számodra hely.”

Mag F. Károly